2013. szeptember 19., csütörtök
Bonsai kiállítás előtt
Tudhatjuk, hogy a fenyő - különösen a Pinus - bonsai fák esetében a bonsai drótozás szinte állandó feladat. Ez elsőre talán picit ijesztőnek tűnhet, de valójában nagyon is hálás "probléma". A Pinus bonsaiok drótozásánál kiemelten fontos arra figyelni, hogy az egyes rügyek / gyertyák felfelé nézzenek, felfelé mutassanak, hogy kellő mennyiségű fényhez jutva kifogástalanul fejlődhessenek. Ennek az "állítgatásnak" van egy olyan - ha tetszik járulékos - előnye, hogy a rügyek tövében sorakozó tűlevelek állása is természetes és kompakt, rendezett képet alkot.
Bonsai kiállítás előtt
Közelegnek az őszi bonsai kiállítások. Ez a bonsai kiállítóknak azt jelenti, hogy a nyár alatt jól fejlődött bonsaiokat picit rendbe kell tenni, fel kell készíteni kiállításra. Fontosak a finom igazítások, hogy a kiállításon az egyes növények a legjobb formájukat mutassák.
Nem csak esztétikai okokból fontos a növények megjelenését "finomra hangolni". A legtöbb esetben az igazán esztétikus megjelenés - a bonsai fogalom mibenlétéből következően - az, ami természetesnek hat. Ami természetesnek hat, az pedig azért hat természetesnek, mert valamilyen mértékig valóban természetes. A természetes megjelenések (például a fent említett rügyállások) pedig a lehető legnagyobb mértékben járulnak hozzá a növény egészséges fejlődéséhez és növekedéséhez, erőnlétéhez - kondíciójához.
Maga az igazítás, a jó értelemben vett pepecselés, nem csak élvezetes, de esetenként akár időigényesebb lehet mint a bonsai korábbi alakításai. Az eredmény viszont minden fáradozást meghálál. A kiállításra felkészített bonsai az un. kijelzőre helyezve még pompásabb, még szemet gyönyörködtetőbb lesz mint gondolnánk.
2013. szeptember 17., kedd
BONSAI ÉS SUISEKI MUSTRA LIVE - ELŐZETES!
Folyamatos bonsai és suiseki jelen
Bonsai és suiseki kiállítás leíró jelleg - beszélő szándéka szerint - E/1 kijelentő mód. Helyhatározók (pl.: Érd, Hungary, Alsó utca 2., Érdi Városi Galéria): kifejezik a lokációt, meghatározzák az esemény helyszínét.
Létigék: (mint pl.) VAN VOLT LESZ - A megfelelő rész aláhúzandó!
Tárgy:
II. BONSAI ÉS SUISEKI MUSTRA
További információkért KATT IDE!
2013. szeptember 16., hétfő
Kusamono szösszenet piros-zöldre hangolva
A kusamono kompozíciók esetében bátran alkalmazhatunk akár erős színeket. Ennek a kusamono kompozíciónak is egy erőteljes piros színt választottunk. Kellemes kontrasztban díszít ez az egyébként apró hangsúlyozó növény. Véleményünk szerint kitünő eleme lehet shohin kompozícióknak. SZERINTED?
2013. szeptember 14., szombat
Acer palmatum 'Arakawa' bonsai
Acer és palmatum és Arakawa. Japán és Juhar. Lomb és lombhullató. Lomb és lombkorona. Levél és levélzet. Levél és levélszín. Színek és őszi színek. Lombszín és lombszíneződés. Bon és sai..... ...akarom mondani Bonsai.
Az őszi lombhullató bonsaiok egyénisége
A méltán közkedvelt Japán juhar bonsai fák, nem csak lombozatuk színbeli gazdagsága miatt népszerűek. Kedveltek kompakt lombképükért, finom ágrendszerükért, pirosló rügyeikért és világos - idős korban kifehéredő sima kérgükért. Mint ahogy az lenni szokott, minden alól van kivétel és ez természetesen a Japán juharoknál sincs másképp. Íme egy olyan Japán juhar bonsai, mely elsősorban kérgéért kedvelt, keresett, illetve - annak ellenére, hogy bonsai ritkaságról beszélünk - arról híresült el. Az Acer palmatum 'Arakawa' kérge nem sima, sőt nem is fehér, még idős korban sem. A Japán juharok közt "Ő" a kivétel, hiszen parásodó - ha tetszik - rusztikus kérge igazán egyedülállóvá teszi az Acerek közt. Egy bonsai kertésznek természetes, hogy bonsaiként is nevelhető. Sőt, "felhívás keringőre"!
Természetesen lombszíneződése is igen látványos. Különösen az őszi időszakban produkál látványos színkavalkádot. A kertben hidegedő színek és az 'Arakawa' koloritban gazdag melegsége fantasztikus kontrasztot alkot. Egyszerre áraszt nyugalmat és tartja izgalomban a leveleken megállni képtelen tekintetet.
2013. szeptember 9., hétfő
Bonsai (f)irka
Ennek az írásnak eredetileg az lett volna a címe, hogy "Arany és foglalat". De "Valaki" pont erre járt és - amíg nem néztünk oda - jól összefirkálta a monitort. Hogy a címben szereplő "arany" szó alatt mit értettünk, talán nem szükséges magyaráznunk, a "foglalat" szót talán már inkább. A "foglalat" szó ebben a témában természetesen a bonsai tálra utalt volna. Miért is??? ...mert ez a kis szerénykedő írás arról szeretett volna szólni, hogy miért is lett egy félkaszkád bonsai tálja egy nem kaszkád bonsai tál.... Talán azért mert literati a bonsai..... vagy? Nem. Ez a bonsai nem literati. Nem is félkaszkád...vagy igen?... MEGVAN! Ez minden bizonnyal egy shakan stílusú bonsai! ...ja, nem. Az sem.... de, hát...akkor?
Valószínűleg (utólag) igazat kell adjunk a (bonsai) firkásznak, hiszen igazolódni látszik, hogy a sajátos kis graffitije nem is volt olyan öncélú. Meghajlunk gondolata előtt és használni kezdjük ebben a blogbejegyzésben - ha másként nem - alcímként az ő bonsai parafrázisát. Alcím tehát:
Arány és TÁL
Bonsai fák átültetése esetén, adná magát, hogy a stílushoz és formához megfelelő tálat válasszuk. De mi van akkor, ha az egyes bonsai stílushoz köthető bonsai tálak statikailag nem tartják lábon a bonsait és ezért abban gyakorlatilag - stilszerűen fogalmazva - nem tálalhatók...A képen látható boróka bonsait elméletileg jól lehetne ültetni kaszkád / kengai tálba. Viszont ez azt eredményezné, hogy - hosszú törzse miatt - a bonsai fejnehézzé válna. Egy szó mint száz, kaszkád / kengai bonsai tálak kizárva. Tovább gondolkodva, az jöhetne még szóba, hogy a fa erős literati vagy bunjin jellege esetleg megengedné a dobtálak használatát. Ez viszont talán nem kölcsönözne annyira szerencsés megjelenést ennek a bonsai fának. Mit lehessen ilyenkor tenni? Nem marad sok esély ilyenkor. Marad az előképek keresése! Kerestünk. Kutakodtunk. Elsősorban régies stílusban ültetett bonsaiokat nézegettünk töbnyire Japán forrásokban és úgy vettük észre, hogy a kerekített és kerekítetlen sarkú mázatlan bonsai tálakat kellő esztétikai igénnyel, de lehet használni az ehhez hasonló fákhoz. A boróka gyökérlabdája szerencsére bő mozgásteret adott nekünk arra, hogy válogathassunk a különféle méretű bonsai tálak közt. Szükség is volt erre, mert - be kell valljuk - a helyes bonsai tál méret kiválasztása nem volt túl egyszerű feladat.
Jin és shari
Természetesség. A természetesség az egyik kulcsfontosságú kérdés a bonsaiok kialakításánál és bonsai kiállításra való felkészítésénél. A jin és shari együtt is és külön-külön is alkalmas arra, hogy a bonsai fának természetes és egyben koros / idős hatást kölcsönözzön. Mivel ez az egyik "bázikus" és egyben nagybetűs cél, ezért - különösen borókák esetében - érdemes jineket és sharikat kialakítani minél természetesebb módon. Gyakran a gépi alakítások háttérbe szorulnak és a kézzel készült faragások, hasítások eredményei meggyőzőbbek lesznek, mint az egyes marófejek által hagyott nyomok. Persze a téma megérdemelne egy külön posztot, hiszen mint minden témának a bonsaion belül, ennek is megvannak a maga táborai. Nem is fogunk részletekbe bocsájtkozni, nem is fogunk állást foglalni most ebben.
Egyes kidolgozott elhalt fa részek (deadwoods), arra is alkalmasak, hogy segítségükkel vezethessük végig a bonsai törzsén a szemlélő tekintetét. Lehetőség arra, hogy megannyi részlettel gazdagítsuk a bonsai törzsét, ágait, egyszóval az összképet. Lehetőség arra, hogy a szemlélő tekintete elvesszen a részletekben és minnél inkább átadja magát a látvány nyújtotta élménynek.
A bonsai fák alakításakor alkalmunk nyílik - elsősorban a bonsai törzse által nyújtott lehetőségek szerint - újrapozicionálni magát a bonsait. Újraértelmezni elhelyezhetőségét, sőt akár újradefiniálni stílusát. Amire ilyenkor törekedni kell, és ami ilyenkor a legtökéletesebb iránymutatónk lehet, az a (statikai) egyensúlyra való törekvés.
Nem titok, sőt nyílt titok, hogy a stabilitás, az egyensúly, sokszor csak érzet a bonsaiok esetében. Ha a bonsai gyökérlabdája nem volna dróttal rögzítve, bizony sok esetben kiborulna a tálból. Hogy ez baj-e, vagy csalás-e, azt ki-ki döntse el maga. Annyi azonban biztos, hogy az egyensúly érzet megteremtéséhez elengedhetetlen az egyes ágak és ágszintek átgondolt irányba állítása. Igazából ez a sava-borsa az alakításnak. Ezen múlik, hogy az idővel kompakttá váló lombkorona humbuk lesz-e, vagy bonsai. Ezen múlik a légies, könnyed hatás, ezen múlik a bonsai egyes részleteinek teret imitálni tudó képessége, a bonsai valós élvezeti értéke.
2013. augusztus 9., péntek
Bonsai lekvárt minden spájzba!, avagy gasztro bonsai blog ?!
Bonsai lekvár recept
Hozzávalók:
- 20 cm malus bonsai
- 15 dkg malus bonsai termés
- 30 g befőző cukor
- befőttes üveg (jó lesz a bébiételes is, sőt...)- fahéj (nem bonsaiból...)
- szegfűszeg
- elszántság
- türelem

Elkészítési idő:
2 - 3 órától... ügyesség és elszántság szerint...
Elkészítés módja:
Vegyük a leszüretelt bonsai almákat és forrázzuk le bonsai vízzel.
A bonsai vízzel leforrázott almákat hámozzuk meg.
A meghámozott bonsai almákat bonsai késsel vágjuk darabokra, majd vágjuk ki belőlük a bonsai csutkákat, bonsai magokat.
A megpucolt és feldarabolt bonsai alma darabokat mossuk meg egy bonsai tálban, majd reszeljük le egyenként.
Ettől a ponttól kezdve, a bonsai lekvár elkészítésének módja, megegyezik a jólismert lekvárkészítési módokkal. Miután elkészült a lekvár és a dunsztból is kilehet venni, ízlés szerint (bonsai)tálaljuk és fogyaszthatjuk.
Fontos!
Ha sikeresen elkészítettük a lekvárt, sőt ízletesre is sikerült, forduljunk orvoshoz, beszélgessünk vele, nem vagyunk-e notorius bonsai mániákusok!
;)
Címkék:
alma,
befozes,
blog,
bonsai,
bonsai studio,
gasztro,
lekvar,
malus bonsai,
spajz
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)